Hy! A mai anime egy újabb fantasy anime tele démonokkal és vámpírokkal.
Dance with Devils
Rögtön a történet legelején megismerkedhetünk
főhősünkkel,Tachibana Ritsuka-val, aki először találkozik barátnőjével, Azuna-val, majd beidézi a Diáktanács, mert elvileg megsértette az iskola szabályzatát. A lány persze nem is csinált semmit, de azért felmegy a harmadik emeleti könyvtárba. Itt a Diáktanács elnöke fogadja, Kaginuki Rem. Rem megmondja a lánynak, hogy miért hívatták, de ő megijed a négy fiútól, és a könnyebb utat választva inkább elnézést kér és elszalad. Majd iskola után vásárolni megy, és hazaérve azt látja, hogy betörtek a házukba, otthon dolgozó édesanyját, Maria-t pedig elrabolták. A lány kétségbeesetten hívja a rendőrséget, de ők kiérkezve nem hisznek neki, mivel semmi sem utal arra, hogy betörtek volna. Majd felhívja a bátyát, Lindo-t, aki megígéri neki, hogy rögvest hazaindul Londonból. Mivel a betörőktől, akik mellesleg ördögimádók, Rem menti meg, ezért a lány elmondja neki, hogy rajta keresték a Grimoire-t, a tiltott varázskönyvet, így Rem hajlandó lesz segíteni neki megkeresni eltűnt édesanyját, és szembeszállni az ördögimádókkal.


Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: